A kollégák ölik egymást?

Kategória: Középvállalkozásoknak | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Egyszer lélekszakadva hívott fel egy cégvezető. Azt mondta, menjek azonnal, mert vészhelyzet van a cégénél! Elmondása szerint a kollégák egymást “ölték” az irodában, állandóak voltak a konfliktusok, a feszültséget szinte vágni lehetett. Az volt a kérése, döntsem el, milyen tréningre kell küldenie a kollégákat: kommunikációs, vagy stresszkezelőre esetleg?

A kollégák ölik egymást?

 

Elmentem hozzájuk, és a nap végére kikristályosodott a beszélgetések alapján, hogy az zavarta legjobban a munkatársakat, hogy nem tudták pontosan, mikor mit kell csinálniuk. A cégvezető kézi irányítással vezette a majd 20 fős kollektívát, minden reggel feladatkiosztás, felülírás, újratervezés. És sokszor még nap közben is. Na most, ha gyakran fordul elő, hogy abba kell hagyni feladatokat, és másikba belekezdeni, az nem tesz túl jót az emberek lelkivilágának. Ha még azt sem tudják, miért, akkor aztán tényleg biztosított a céges diliház.

 

Amit figyelembe kellett venni az az, hogy az ott dolgozó kollégák abba a személyiségtípusba tartoznak, amibe Magyarország  nagy többsége. Ez a biztonságorientált, félelem centrikus típus. Ez az, amelyiket egy cégben 2 dologgal tudsz motiválni: a szabályok, és a csapat. Hiszen csapatban érzi magát biztonságban. És nem utolsó sorban egy jellegzetessége, hogy mindig szereti tudni azt, hogy mit miért csinál. Összeáll a kép?

 

Nem kell őket semmilyen tréningre küldeni, mert az csak az okozatot kezeli. Helyette az okot kell megszüntetni. Átbeszéltük a cégvezetővel, felkészült rá, és néhány nap múlva az összes kolléga előtt felvázolta (és fel is rajzolta a falra rakott fóliára) a cég működési folyamatait. Ott voltam, a hátsó sorból figyeltem a kollégákat. Azokat az arcokat nehéz elfeledni. Amikor megértették az egész cég működését. Hogy mit miért kellett csinálniuk. Vagy miért kellett abbahagyniuk, mert egy másik határidő közeledett.

 

Két hét múlva hívott a cégvezető. Amikor kérdeztem, mi újság, azt felelte, minden ok, kisimultak a feszültségek, sokkal jobb a hangulat az irodában, és mindenki tudja, és csinálja a dolgát.

 

Megérte :-)

Vissza

Címkék : cég, cégvezető, vállalkozás, kolléga, csapat, munkahely, HR, folyamat

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Palánkai Gábor

15 éve vezetek sikeres cégeket. Voltam már sportszer üzletlánc vezetője, 160 férőhelyes étterem vezetője, logisztikai cég vezetője és felépítettem két kirobbanó sikerű autószalont is. Ez idő alatt kialakítottam egy bizonyítottan működő cégvezetési módszertant, ami minden iparágban, minden cégnél bevált.

Kapcsolódó cikkeink:

Iratkozz fel és nem maradsz le semmiről. Szólunk, ha frissül a cikk vagy számodra érdekes témákról írtunk.